Testének közel ötödén megégett a világbajnok focista egy robbanásban
Intenzív osztályon ápolják, de úgy tűnik, nincs életveszélyben.
Intenzív osztályon ápolják, de úgy tűnik, nincs életveszélyben.
A problémák gyökeréhez egészen a tavalyi, remekül sikerült szezonig kell visszakanyarodnunk. A gondokat azóta lavinaként görgetik maguk előtt a felek.
Régóta várták Dél-Amerikában.
A brazil szövetség azóta cáfolta a pletykákat, amely szerint ikonikus kék idegenbeli mezét vörösre cserélte volna a nemzeti csapat.
A sportot körülvevő környezet megmérgezi a lényeget, amiről a futball szólna: magát a játékot.
Az egykori klasszis futballista és edző 92 éves volt.
A Real Madrid vezetőedzője kitölti még a most érvényes szerződését, jövőre viszont Brazíliába megy át dolgozni.
Több brazil is játszott már nála, szeretik és tisztelik.
A horvátok elleni vereség után a brazil szupersztár letaglózva nyilatkozott.
A brazil labdarúgó-válogatott két sérült játékosa, Alex Telles és Gabriel Jesus számára is befejeződött a katari labdarúgó-világbajnokság.
Tite csapata egy góllal bizonyult jobbnak a svájciaknál.
A focista hazájának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, így egyelőre biztonságban érezheti magát.
Eltitkolták, hogy két héten belül Angliában jártak, így karanténban kellett volna lenniük.
Még nem tudni, lejátsszák-e a világbajnoki selejtezőt.
A meccs közben derült ki, hogy az argentin csapat négy játékosának karanténban kellett volna lennie.
A középdöntő első meccsén a magyar férfi kézilabda-válogatott hat góllal verte Brazília csapatát az egyiptomi világbajnokságon.
A Paris Saint-Germain nem zárkózik el Neymar eladásától, jelentette ki Leonardo Araújo, a labdarúgóklub sportigazgatója.
A brazil válogatott két góllal legyőzte az ősi rivális argentin csapatot a labdarúgó Copa America keddi elődöntőjében, Belo Horizontéban.